2013. december 20., péntek

Mikor





Mikor az est leszáll,
bogár hangja, is csendes.
Pihen, alszik a határ.
Gép sem zúg már.

Távolból a denevér hangja hallatszik.
Tóban, a kis hal életéért vergődik.
Természet, így mutat nekünk képet,
nekünk, a földi lényeknek.

Ember vagy,és rátermett.
Papírt, tollaz veszel elő,
és írod a következőt:
„Inkább, Ő vesszen el e nemes csatában,
s lelkét idézzem fel barátságban.”

Mikor az est leszáll.
Író deák, hangja nem hallatszik.
Toll, lassan a papírra helyezkedik.
Lázasan ír a kis deák, nem fog az agya
pihenni készül.
Nyugovóra tér a kis betyár,
mikor az esz leszáll.

2013. december 1., vasárnap

Hajnalban


Hajnalban sír a gyerek.
Édesanya hozzá siet.
Megsimogatja kicsi fejét, s megfogja piciny kezét.
Gyerek most már elhallgat, mert érzi anyja szeretetét.
Pici szemével, szinte mosolyog, Édesanya látja, hogy gyermeke most már nyugod

2013. november 30., szombat

Itt a tél


Hűvös idők járnak.
Csípős szelek fújnak.
Hideg van, és friss a levegő.
Fázik az ember.
 Levetette ruháját a természet.
Miden kopár, nem zöldül a határ.
Téli manók előbújnak.
Jeget, fagyott, havat hoznak.
Itt a tél nem vitás.
Csak a meleg ruha melegít semmi más.

2013. november 26., kedd

Húztam egy vonalat


Húztam egy vonalat, a papíron, és elképzeltem, hogy húznék mellé egy másikat.
Megtettem.
Elképzelést, tett követte.
Gyorsan átmentem a szomszédba, és onnét az alattam lévő utcába, húztam a vonalakat.
De, néztem, és észleltem, hogy a ceruzám hegye erősen kopik, ezért nagyon messze mentem, arra, keletre, hogy kérjek egy kis pénzt a további műveletre.
Lám, megértettek, és segítségemre siettek.
Tovább húztam a vonalakat, és a szomszéd kertjébe vettem magam.
Elfogyott a ceruzám, boldog voltam, hogy pénzemből mennyire futotta.
Utamat bevonalazta.
                             Így, hát tudtam, hogy merre kell mennem a szomszédba

2013. november 15., péntek

Álmos, és fárad vagy


   Múlnak az évek, fárad vagy.
Ülsz a kényelmes fotelodban, magad elé nézel, és töprengsz.
Kezed magad elé tartod.
Így gondolkodsz.
Álmos vagy, pedig nincs még késő, fiatal az idő.
Valld be, hogy öregszel, álmos, és fárad vagy.
Egyre jobban gyötör az álom.
Kor már eljárt feletted, hisz már nem vagy gyermek.
Pedig, ha rád néznek, akkor még fiatalnak látszol.
Álmos, és fárad vagy, hisz már pihenned kéne, tested erre vágyik.
Vár már az ágy, hogy lehajtsd fejed, és nyugalomba hozzad, fárad tested.
Aludj, szép csendesen, pihend ki magad kellemesen, hogy másnapra vidáman ébredjél, és az előtted lévő évektől ne félj.
Hisz, feletted csak az évek teletek, álomba merülsz, azt soha nem feledted, friss leszel, azt garantálom Neked.

2013. november 10., vasárnap

Esőben


Messze voltál, de láttalak.
Utcán sétáltál, ablakból néztelek.
Közben ömlött az eső.
Nem törődtél vele.
Megálltál, csak álltál, és álltál.
Kezed-széttártad, s hagytad, hogy a vízcseppek Rád hulljanak.
Áztattad magad.

Élvezted az eső cseppeket.

2013. november 2., szombat

Szép szavak



Hallom a szavakat, melyek Kegyedtől jönnek.
Értékelem őket, mert szépek.
Szavak sok mindent jelentenek, és mesélnek.
Számomra érthetőek, és szépek.
Csak mondja, Kisasszony, halkan, és lágyan, suttogja a fülembe bátran.
Suttogja, hogy jó volt velem, hogy az estét kellemesen töltötte, és mosolyogjon, mert a mosolya magáért beszél.
Szép az orcája, szavakat érhetően formálja, e szavakért cserébe csókot az orcájára.
Imádom.

Buda-Tétény. 2013-10-01

2013. október 26., szombat

Hiszel Neki


Szép Leány csak arra kérlek, 
hogy adj nékem egy szelet kenyeret.
 
Hisz testéből van, csak egy falatot, 
hogy érezzem a testét.
 
Hisz, Ő a teremtő, 
akinek elmesélheted a sérelmeidet, 
s meghallgatásra lelsz.
 
Hiszel neki, és Hozzá szól, 
említed a nevét, hiszed, 
hogy akkor jobb lesz neked.
 
Hiszel neki, mert Ő adta életed, 
és Ő veszi el, ha az időd lejár.
 
Ő, a Megváltó, az Atya, 
hozzá mondasz igét, s imát.
 
Ő, az ’Isten.
 
Néha, másképp szólsz Hozzá, 
nevén szólítod, s nevét imába foglalod.
 
Hisz, Őt szeretet.
Szép Leány arra kérlek, 
hogy adj egy szelet kenyeret, 
hogy a testét ízleljem.

2013. október 21., hétfő

Őszi kép

Falevelekkel teli most az erdő, 
amikor jársz benne, érdekesen zizeg.
 
Hideg már a természet, 
télre készül, 
s az ember a táj szépségében elmerül.
 
Nyugtatja magát, mert szép az ősz.
 
Érdekes a táj, 
még most is szín kavalkádban pompázik már.
 
Jó most így látni a hegyeket,
 s színes völgyeket.
 
A vizek már hidegek, 
fürödni bennük már nem lehet.
 
Nap fénye megvilágítja a lehulló faleveleket,
 s immár tündököl a természet.
 
Még utoljára megmutatja magát a hideg, 
zord tél előtt, hogy milyen szép, és színes az őszi táj.
 
Hideg már, télre készül, 
s az Ember a színes őszi táj szépségében elmerül, 
hogy milyen szép a természet.
 
Megmutatja magát, hogy mily szép, és színes az őszi táj.

2013. október 19., szombat

Egy gép a sok közül


E gép manapság drága szerkezet.
 
Gép nélkül már nem élet az Élet.
 
Hozzá szokott az Ember.
nélküle dolgozni nem mer.
 
Minden érdekeltnek ajánlom a gépet.
 
Legyenek gazdagok, s szegények, de
gép nélkül dolgozni nem lehet.
 
Gépben benne van az életed.
 
A szerkezet csak hasznodra lehet,
ha, okosan kezeled.

2013. október 16., szerda

Élet másképpen


Egy egyszerű mondat.
Élet másképpen, hogyan lehet?
Gondolkozz el rajta, s megfejted.
Gyötrelmekkel élni, vagy gondokkal, nehéz lehet.
Élni csak úgy, ahogy Te szereted.
Te, is szeretnél jobban szebben, könnyen élni.
De most nem lehet.
Nehéz, de ezt értsd meg.
Ahhoz, hogy ezt teljesítsed, 
sok dologgal kell szembenézned.
Szebben élnél, ebbe nem segíthetek.
Nyújtsd ki a kezed, és hidd el, hogy lesznek, 
                                                 akik ebben segítenek, majd Neked.

2013. szeptember 30., hétfő

Városunk víz alatt




E cím kíváncsiságra hajt.
Sok ember kérdi, hogy miért?
Válasz oly egyszerű, csak azért, mert ha úgy gondolod, s az időjárás úgy hozza, a tenger szintje megnőhet, folyó kiönthet, és ellepi a környéket.
Nincs semmi erő, gát, hogy megállíthatja a nagy víztömeget.
A víz az úr, és terjed, és terjed.
Minden résben bemegy, ha kell romból, ha kell, akkor megáll, és vár.
                                      Városunk a víz alatt, várja az apadást, 
                       és földnyílást, hogy belsejében kerüljön, és újra a tengerrel egyesüljön

2013. szeptember 24., kedd

Most látom

Most, hogy közelebb léptél, látom, hogy tested csodaszép.
Olyan, mint egy fiatal Hölgynek kell lennie.
Karcsú, és gyönyörű.
Formája mesebeli, kitűnő.
Szép Hölgy vagy Kedvesem.
Szép Hölgy vagy édes egyetlenem.
Legdrágább szerelemem.
Testedet, ha  érintem vágy fog el, hogy még közelebb lépjek, s át adjam Néked a legszebb értéket.
A tiszta, szép, természetes szerelmet.
Csak Neked