Közeleg

Közeleg, igen közeleg az, az Ünnep, amit Kedvelünk. A szeretett ünnepe. Szeretett ünnepe, amikor a Család egy asztalnál van. Amikor együtt fogyasztják el békében, békességben, meghittségben azt, az ételt, amit már előre elkészítettek. Este, mikor ünnepelünk, gondoljunk azokra is, akik már nem lehetnek köztünk. Hisz, nélkülük MI sem léteznénk. Remélem, hogy e szent estén TI, is így gondoljátok. Szeretetet nem csak adni, hanem kapni is lehet. Mi, már ezt megkaptuk, és gyermekeinknek ismerőseinknek, barátainknak átadjuk. Ezt, Tőlük tanultuk. Kívánok Minden Olvasóimnak, s akik még bennem hisznek Békés, Meghitt Ünnepet. A szeretett jegyében. Buda-Tétény. 2014-12-22

Karácsony

Ünnep a gyermekeknek.

Ünnep a felnőttnek.

Ünnep Mindenkinek.

Ajándékok a Szeretteinknek.

Boldogság a Szülőknek, hogy

A Család Békében, Boldogságban

Együtt Ünnepelhet.

Karácsonykor.

Buda-Tétény. 2014-12-20

December van

December van, sötétség.

Nincs hó, pedig a gyermek ezt várja.

Hó, amely csillogó, selymes, és olvadó.

Hisz jön nem sokára a kedves Télapó.

Nincs hó.

Nem csúszik a szán.

Majd ha lesz hó, csillogó, és jön a rég várt Télapó.

Hossz a gyermeknek ajándékot.

Szép csomagban, sok finomságot.

S, sok-sok szeretettet.

Mert ez kell a csöpp kis szívnek

Hű társamnak

Szép esténk volt.

Hold csodálatosan ragyogott.

Víz tükre teljesen sima volt.

S, Te csak egy szót mondtál.

Válaszomra fejbólintással reagáltál.

Hagytad, hogy vezesselek.

Egy csodás, szép, meghitt Világba vigyelek.

Ami történt az jó volt nekünk.

Picit visszagondolva, múltban is megtettük.

Rég volt.

De most ezt játszottuk.

                                                                          Szeretlek

Este volt

Este volt, késő este.

Sötét, és fújt a szél.

Messze fényt láttam.

Fény melegséget hozott.

Kicsi ház messze volt.

Igyekeztem, hogy oda érjek.

Már láttam bent a 

melegséget, hisz ott 

voltál, s kérő szóra 

behívtál.

Nekem, bent meleget 

adtál.

Tiszta szemedből 

szeretett fénye jött.

Finom, gyengéd ölelésed 

meggyőzött, hogy 

maradjak éjszakára.

S, adjak Néked szeretett 

nem sokára.

Forró tested tüzes volt, és 

kívántad a szerelmet 

minél előbb.

Álmodtam egy emberről

Álmodtam egy Emberről.

Álmodtam egy igaz szerető Nőről.

Szép, és fiatal volt.

Izgalmas, és érdekes volt.

Szerelme, csodás.

Pillantása, feloldódás.

Mikor felébredtem a Nő már nem volt mellettem.

Hívtam, és visszajött.

S, az álmot megismételtük.

Könnyek

Könnyek

                                                                 Sírsz még?

Hiába sírsz.

Könnyeket nem pótolja semmi.

Finom cseppek, és mosoly az orcádon.

Könnyeidet törüld le, hisz itt vagyok melletted, szeretettel ölellek.

Hisz, most itt vagyok.

Ki tudja, hogy holnap merre bandukolók.

Merre visz, majd az utam.

Figyelj, tudom, hogy milyen volt a múltam.

Most már megváltoztam.

Szerelmet előbbre hoztam.

Hisz, rájöttem, hogy hiányzol nekem.

Sírsz!

             Most már jó, hisz könnyeid örömet jelentenek, s Téged velük együtt szeretlek

Tenger szélén

Kegyed ott áll a Tenger szélén.

Víztükre visszaveri a Hold fényét.

Hullámos, hosszú haja tükrözik a Tengerben.

Kegyed áll, és valakire vár.

Csend van.

Tengerpartján a homok is sima.

Látszik a távolról jövő Férfi lábnyoma.

Csendes hullámok a Férfi lábnyomát

nem érik el soha.

Közeledik Önhöz lassan, s halkan,

hogy meg ne hallja Senki sem,

hogy Kegyedhez megy szerelmesen.

Ruháját szép lassan leveti,

s így mennek a Tengerbe úszni.

Élvezik a lágy simogató habokat,

látja a Hold az örömteli arcokat.

Míg a vízben úsznak jobban fénylik.

Mikor kijönnek, akkor fénye halványodik.

Majd, egy sötét felhő mögé bújik,

mert látja, hogy szerelmük fokozódik.

Egyre jobban fokozódik.

Mikor vágyuk teljesül, útjuk elválik.

Kegyed ott fekszik a Tenger szélén,

Csendes, simogató hullámok, mossa a

selymes, finom testét, és így várja a

                                                        Napfelkeltét.

Ez nem én vagyok

Karod az ég felé nyújtod, és így kiabálod.

Ez, nem vagyok.

Testedet lágy szellő simogassa.

Eső cseppje arcodra esik.

Felhők közt kérdi egy hang:

Ha, nem Te vagy, akkor ki vagy?

Egy szerelmes lény a Földön.

Szerelmes egy csodálatos Leányba.

Kinek finomsága, szeme csillogása, 

bőre selymes csillogása, szeme fényessége,

szerelemtől éhes lénye vonz engem.

Akkor mire vársz?

Kérdi a hang.

Leld meg, és add át szerelmedet.

Add át a tiszta szép szerelmedet, 

és élvezzétek az Életet, amíg lehet.

Mert a szerelem gyorsan elmúlik, 

s a lángja hamar parázzsá válik.

Zárt osztály

3.  fejezet.

Reggel van. Már túl vagyunk a reggelin, s azon gondolkodom, hogy Hófehérkével mikor, és hol találkozzak. Nem sok időm volt erre, mert jött Kossuth, és azt mondta, hogy ha már itt vagyok, mossam fel a folyosót, de ne a felmosó fával, hanem úgy, mint régen a kaszárnyákat.

Kérdően néztem rá.

-         Én?

-         Igen, Te, mert alkalmas vagy rá.

-         Tímár, Picasso, soroltam a többiek nevét, Ők miért nem mossák fel a folyosót?

-         Ne, vitáz Velem, Te mosód fel, és kész. Így döntöttem.

(Azt, tudtam, hogy Kossuthtal vitázni nem szabad, mert Vezető, s mindenki elfogadja azt, amit mond. Ő, komoly Ember, de akkor hogy került ide, ennyi tudással, és rálátással a dolgokra. Nem értem, no nem is az én dolgom megítélni.)

-         Nem tudom, hogy régen hogy csinálták, mutasd meg.

-         Én? Én, vezető vagyok, elmélkedek a dolgokon, és parancsokat osztok. Érted Szárnyasló!

-         Jó, jó, akkor ki?

Kossuth komótosan a szóba felé lépeget, eltűnik egy kis időre, és egy Kistermetű Emberkével jön vissza.

-         Ö, ki?

-         A mindenkori Felmosó. - feleli.

-         Hát, akkor megvan. Tessék, komám, itt az alkalom. További jó felmosást.

-         De, én csak megmutatom.

-         Nem, Barátom, Te fogod felmosni a folyosót.

-         Azt, mondtam Négyeske, hogy Tied a lehetőség. Szól közbe Kossuth.

-         Mutasd meg, hogy kell szakszerűen felmosni, Felmosó!

-         Felmosó, elővesz a zsebéből egy nagy rongy darabot, lehajol, leteszi a talajra, terpeszállásba áll, és mint az inga mozog a ronggyal.

-         S, a víz? – kérdeztem.

-         Az, minek, felesleges, és ártalmas.

-         Ne, bomolj, hanem csináld, így sohasem végzel.

Tényleg, így már könnyebb. Legalább nem kell csavarni. Miközben hátra felé haladtam, abban a testhelyzetben valamibe üköztem.

Felnéztem, s Hilda nővér állt mögöttem.

-         De jól néz ki!

-         Ugyan olyan vagyok, mint voltam.

Nem vettem észre, hogy Hilda nővér mellett a  „Doki” állt. Nővérre koncentráltam.

-         Ha már itt van fiam, akkor megvizsgálom.

-         Jó, csak egy picit várjon, igazítok a frizurámon, mert mégis csak egy Doktorról van szó. (Dokin egy sztetoszkóp lógott a nyakában, fején a platinalemez felhajtva, felső zsebében óriás lázmérő volt. Innen ismertem fel, hogy Ó az igazi Doktor.)

-         Na, jöjjön, mert sok betegem van a mai napon. Igaz, Nővérke? 

-         Igen, Doktor úr! – felelte Hilda

-         Hol fog megvizsgálni?

-         Itt, helyben.

Vizsgálat a következő volt:

Szemvizsgálat: Felhúzta a felső szemhéjamat, és bele mondta, hogy Hú – Hú!

Mellkas vizsgálat: Oda hívta, Hildát, fülét a mellkasomra nyomta, Nővér jelezte,                

                              hogy mindent jól hall.

Láb vizsgálat: Lábai egyenesek, nem görbék, vádlik az egyik kisebb, mint a

                       másik, de különben jók.

Fogak vizsgálata: Kinyitottam a számat, és úgy, mint a lovaknak szokták

                              megnézni, úgy nézte meg, a „Doki.”

Fejemre tett egy rugalmas kötöző anyagot, s megkért, hogy ne vegyem le, mert ez, az egyik kísérlet része.

Éreztem, hogy a homlokomat finom ütések érintik, bizonyos időnként.

-         Rajtam is van, most nyomon követő, úgy, mint, Tímáron?

-         Ezt nem mondhatom meg, de igen. Kísérlet, érti Szárnyasló, kísérlet.

-         Akkor, engem is figyelnek.

-         Pszt! Ezt nem tudja Senki! – felelte a „Doki”

Nahát ennyi volt a Nagy vizsgálat, amit a „doki” a helyszínen végzet.

Miután elvégezte a vizsgálatot elvégzett, megkérdezte Hildát.

                                            

-         Nővérke, mindent felírt?

-         Igen, „Doktor”, mindent.

-         Írja fel, hogy ez, az Ember egészséges.

-         De, menjünk tovább, mert még sok beteg vár Minket.

-         Egyet elfelejtett megvizsgálni.

-         Mit?

-         Prosztatáját.

-         Á, majd holnap arra visszatérünk. Mehetünk tovább?

-         Igen.

                                                 

Na, Pá kedvesem, vigyázzon magára, és Hófehérkére. Agyő! Oruguá! Widersen!

Daszvidányá, és még számos nyelven elköszönt, miközben egyre jobban távolodott tőlem. Felvettem a Felmosó által kapott felmosó rongyot, és integettem a távolodó „Doktornak”, és Hilda Nővérnek.

Befejeztem a munkát, és ballagtam a szobám felé. Beléptem, és megdöbbenésemre a szobatársaim csoportban ültek az asztalnál, és beszélgettek.

Asztalnál ült, még Kossuth is.

-         Miről beszélgettek? – tettem fel a kérdést.

-         Sok mindenről, a mai helyzetről, ebédről, munkákról, sárról, festményről, és sok egyéb másról. – felelte Kossuth

(Érdekesség ebben, hogy mióta itt vagyok, eddig még nem volt ilyen beszélgetés egymás közt.)

-         Gyere, ülj le, és légy a társunk itt.

-         Nem, köszönöm, gondolkodnom kell.

-         Min?

-         Ezt nem árulhatom el, mert Titok.

-         Az, jó, mert akkor Minket is érint.

-         Később lehet, hogy elmesélem.

-         Jó, gondolkodjál, tovább.

Ahogy leültem a sarokba gondolkodni, lábam magam alá húztam, fejemet tenyerembe hajtottam, éreztem, hogy a nyomon követő egyre erősebben üt.

Már fájt. Felemeltem a fejem, észrevette Picasso.

-         Figyelj, Kossuth, rajta is van nyomon követő, mint Tímáron.

Tényleg, hű, akkor mindenki fog kapni.

Zárt osztály

2. fejezet.

Kicsit korábban ébredtem, mint a többiek. Még mindenki aludt. Horkoláson, és a szuszogáson más nem hallatszott a szobában. Így, volt idő visszaemlékezni, az elmúlt hónapokra. Szomszéd szobából éles visító hangot halottam. Átmenni nem tudtam, mert az ágyam ráccsal volt körbe véve.

Hisz itt vannak a kulcsok, ezekek ki tudom nyitni a rácsot, és akkor szabad vagyok. (Gondoltam magamban)

Körbenéztem, de sehol se találtam lakatot.

Fogtam a fejem, és nem tudtam, hogy mitévő legyek. Gondolkodni próbáltam. Még egyszer körbenéztem, de lakat sehol.

Ültem, kissé idegesen az ágyon.

Eszembe jutott, hisz azért nincs lakat, mert nem mentem el érte.

Így kezem előre nyújtottam, lábamat kissé behajlítva, nyomtam a kuplungot, és a gázpedált. Számmal utánoztam a motor hangát. Elindultam, hogy megvegyem a lakatott. Félúton jártam, mikor lépéseket, és csörömpölést, zajt halottam a távolból.

Arra emlékeztetet, hogy hozzák az ételt. Leállítottam a járgányomat.

Valaki verete az edényt valamivel, és kiabálta, hogy hozom a reggelit.

Az volt a szokás, itt, hogy minden szobából a legfiatalabb megy ki az ajtóhoz, hogy a reggelit átvegye.

Azt tudtam, hogy minden szoba ajtajára ki volt írva, hogy ki vehet t az ételeket.

Hang egyre közelebb jött. Felismertem, hogy ez csak Bella, az ételkiosztó lehet.
Hangja oly mély volt, mintha vödörből szólt volna, mikor meghallottam mindig mosoly ült a számra.

 

1.szoba:

Kossuthé. átvette. (tudtam, mert Kossuth, mindig pontosan ott van az ajtónál.

 2. szoba:

Bella, áll az ajtóban, és bekiabál.

Tímár, Tímár!

Hallotta, hogy szóltam, jöjjön a kajáért!

Nem tudom, ma reggel mindenki másképpen reagál. Nem, tudom, hogy mi van ma!

Bella: Tímár jön már!

Tímár, lassan csoszogva, húzta lábát úgy ment az ajtóhoz, és átvette az ételeket.

Közben jelez, hogy siet.

3. szoba:

Négyeske, jöjjön. Nem igaz, ma… de nem is folytatom tovább.

 

-         Négyeske jön már.

-         Mennék, csak be vagyok zárva, nincs hozzá kulcsom.

-         Jól van, ne kiabáljon már maga is.

-         Szólok az ápolónak, várjon.

 

Bella, int az egyik ápolónak, fülébe súg valamit.
Nemsokára jött az ápoló, előveszi kulcsot, két rács közé bedugja, fordít egyet, és a rács felemelkedik.

 

-         Szabad vagyok.

-         Igen, szabad, most már Szárnyasló.

 

Hm, az ápoló tudja a nevemet. De, honnét ismer, ez még rejtély a számomra. Pedig én még nem láttam Őt. Nem ismerem.

Bella, már nagyon mérgesen néz rám.  Megyek már, intek felé.
Átvettem az ételeket, Bella lelkemre kötötte, hogy időben osszam szét, és vigyázzak Furulyásra, mert mikor eszik, akkor remeg a keze, és nem mindig nyitja ki a száját.   

 

-         Tehát etessem meg Furulyást?

-         Ha meg tenné, örülnék.

 

Következő órák csendesen teletek, mindenki elfoglalta magát.

Volt a Picassónak egy befejezetlen képe, ő azt folytatta tovább.

 Boldog voltam, hisz kaptam egy olyan feladatot, amit nem mindenkire bíznak rá. Tímár, már ott állt az ajtóban, s jelez valamit.

Tímár, sérült volt, így nehezem tudtam kommunikálni Vele. De, egy hónap alatt valamit megtanultam tőle.

 Szobatársam, néz ki az ablakon, fejét erősen az üveghez támassza. Csak úgy néz a messzeségbe.

 

-         Mit nézel?

-         Azt, ott. Látod?

 

-         Melyiket, mert sokan vannak.

-         Csak azt.

-         Látom.

-         Jó, akkor már elehetsz.

 

Elmentem, hisz én, is vártam, hogy a Hold elszunyókáljon, mert szeretnék találkozni ismét Hófehérkével. De, még korán volt, így csak sétáltam az udvaron, körbe-körbe. Kezem hátra téve, fejem lehajtva, néztem a kavicsokat. Mikor már nagyon sok kört leírtam, egyszer csak a bokor megreccsen, egy kis orrocska, és két nagy szem, tüskés homlok dugja ki magát a borkorból. Rájöttem, hogy egy süni. Lehajoltam, hogy közelebbről megnézzem. Összegömbölyödött. Átléptem, árnyékot adtam, mert a lenyugvó Nap erős fényt adott. Süni kinyújtózott, és folytatta az útját. Boldog voltam, hogy láttam a kis állatot.   Estefelé, bizony már hideg volt, hűvös szél fújt. Fáztam. Siettem vissza az épületbe. Kettesével vettem a lépcsőket. Mikor felértem, Kossuth állt előttem

 

-         Hol voltál?

-         Kint sétálgattam, csak úgy egymagamban. – feleltem.

-         Mindenki Téged keres.

-         Kik?

-         Furulyás, Tímár, Bella, Hilda nővér, a Doki, és én.

-         Picasso, nem?

-         Ő, nem, mert fest.

 

Elkiabáltam magam, Itt vagyok, megjöttem.

 

Tímár jön felém kulcsokkal. Ha, elmész, vigyél magaddal kulcsot. Tímár derekán egy spárga, betűzve a tök király kártya.

 

-         Az, mi?

-         Nyomon követő.

-         Mire kell?

-         Azért kell, hogy tudja a Doki, hogy ki merre jár.

-         Én, is kapok ilyet?

-         Egyelőre még nem, én vagyok a kísérleti alany, ha beválik, akkor mindenki kap.

 

Ezen, megint el kell gondolkodnom, hogy akkor hogy megyek Hófehérkéhez. Ha, a Doki megtudja, akkor mást kell kitalálnom, hogy találkozzak vele.

Eltökéltem, hogy majd leülők, és ki gondolkodom.