Tenger szélén

Kegyed ott áll a Tenger szélén.

Víztükre visszaveri a Hold fényét.

Hullámos, hosszú haja tükrözik a Tengerben.

Kegyed áll, és valakire vár.

Csend van.

Tengerpartján a homok is sima.

Látszik a távolról jövő Férfi lábnyoma.

Csendes hullámok a Férfi lábnyomát

nem érik el soha.

Közeledik Önhöz lassan, s halkan,

hogy meg ne hallja Senki sem,

hogy Kegyedhez megy szerelmesen.

Ruháját szép lassan leveti,

s így mennek a Tengerbe úszni.

Élvezik a lágy simogató habokat,

látja a Hold az örömteli arcokat.

Míg a vízben úsznak jobban fénylik.

Mikor kijönnek, akkor fénye halványodik.

Majd, egy sötét felhő mögé bújik,

mert látja, hogy szerelmük fokozódik.

Egyre jobban fokozódik.

Mikor vágyuk teljesül, útjuk elválik.

Kegyed ott fekszik a Tenger szélén,

Csendes, simogató hullámok, mossa a

selymes, finom testét, és így várja a

                                                        Napfelkeltét.

Ez nem én vagyok

Karod az ég felé nyújtod, és így kiabálod.

Ez, nem vagyok.

Testedet lágy szellő simogassa.

Eső cseppje arcodra esik.

Felhők közt kérdi egy hang:

Ha, nem Te vagy, akkor ki vagy?

Egy szerelmes lény a Földön.

Szerelmes egy csodálatos Leányba.

Kinek finomsága, szeme csillogása, 

bőre selymes csillogása, szeme fényessége,

szerelemtől éhes lénye vonz engem.

Akkor mire vársz?

Kérdi a hang.

Leld meg, és add át szerelmedet.

Add át a tiszta szép szerelmedet, 

és élvezzétek az Életet, amíg lehet.

Mert a szerelem gyorsan elmúlik, 

s a lángja hamar parázzsá válik.