Közeleg, igen közeleg az, az Ünnep, amit Kedvelünk. A szeretett ünnepe. Szeretett ünnepe, amikor a Család egy asztalnál van. Amikor együtt fogyasztják el békében, békességben, meghittségben azt, az ételt, amit már előre elkészítettek. Este, mikor ünnepelünk, gondoljunk azokra is, akik már nem lehetnek köztünk. Hisz, nélkülük MI sem léteznénk. Remélem, hogy e szent estén TI, is így gondoljátok. Szeretetet nem csak adni, hanem kapni is lehet. Mi, már ezt megkaptuk, és gyermekeinknek ismerőseinknek, barátainknak átadjuk. Ezt, Tőlük tanultuk. Kívánok Minden Olvasóimnak, s akik még bennem hisznek Békés, Meghitt Ünnepet. A szeretett jegyében.
Buda-Tétény. 2014-12-22
|
E klub egy amatőr tagságból álló rím faragok, akik a szabadidejükből egy kicsit elloptak, hogy verseket, és novellákat írjanak.
2014. december 22., hétfő
Közeleg
Karácsony
Ünnep
a gyermekeknek.
Ünnep
a felnőttnek.
Ünnep
Mindenkinek.
Ajándékok
a Szeretteinknek.
Boldogság
a Szülőknek, hogy
A
Család Békében, Boldogságban
Együtt
Ünnepelhet.
Karácsonykor.
Buda-Tétény.
2014-12-20
2014. december 1., hétfő
December van
December
van, sötétség.
Nincs
hó, pedig a gyermek ezt várja.
Hó,
amely csillogó, selymes, és olvadó.
Hisz
jön nem sokára a kedves Télapó.
Nincs
hó.
Nem
csúszik a szán.
Majd
ha lesz hó, csillogó, és jön a rég várt Télapó.
Hossz
a gyermeknek ajándékot.
Szép
csomagban, sok finomságot.
S,
sok-sok szeretettet.
Mert
ez kell a csöpp kis szívnek
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)