Egy igaz történetet,
amit az írnok jegyezte le, Krisztus Urunk 1001. évében február havának l8.
napján.
Ebben az időszakban I Péter
király uralkodott.
Először tartotta a palotájában, a Vármegyék fogadó napját.
Palota dísztermét a
szolgák és a hű alattvalói súrolták,
csinosították,
mindenről leszedték a pókhálót,
függönyöket
kicserélték, padlót alaposan fel suvickolták.
Nagy ünnep volt a
palotában.
Délután az udvarnépe
elfoglalta a helyét, a terem két oldalán.
Az udvari bolond
középen a lantos zenéjére, táncot járt.
Nyílik az ajtó, és
belépett a Bíboros,
A Várkapitány, a Hűbéresek, az Írnok,
és az „ÚJ KIRÁLY”!
Főudvarnok belép,
fennhangon bejelenti
Herbácia, Felsőpatrica,
Polinézia, és Diósgyőr Királyát, I Pétert,
és a Királynét Aba
Sámuel leányát, Patríciát.
A királyi pár belép
a terembe.
Mindenki meghajol, halk
morajlással köszönti a királyi párt.
Ki az első? - kérdi a Király.
A kézműves - feleli az udvarnok.
Hozzák elibém.
Bevonszolják kézművest, a Király elé, láncra verve.
Mi a bűne?
Aranyra festette a
fenyődobozt, közben itta,
a nemes bórt.
Aranyra, kacag a
bolond.
Hallgass bolond!
Állj fel, és hajolj
meg Te hitvány, Királyod előtt!
Hisz néked adok
bort, búzát, békességet.
Cserébe kérek Tőled hűséget, és még ezek után,
Te merészeled
aranyra festeni a fenyő tobozát,
Elinni a Királyod,
nemes bórát
- Királyom, kegyes
királyom!
Térden a láncra vert
kézműves a palást felé nyúl.
Te hitvány!
Még lemered tépni
Királyod palástját.
Mit képzelsz!
Király int, börtönbe
vele.
Elhurcolták a kézművest.
Az udvarnépe
csodálkozik, ezért!
Hisz csak jó akart a
királyának.
A következőt -intett az udvarnok, az ajtón állóknak.
Behoznak egy
katonát.
Az udvari nép mikor
meglátja a katonát, meghökkent.
Őt miért? Halk szó
hangzik a tömegben.
Udvarnok szól:
Fenség a katona,
kérdőre von, hogy hol van
királynak hada!
Ki védi meg
Királyát?
Aki itt van, az se
tudja,
Hol van az, a szolga
ki lába előtt,
mint bolond
meghajolva tűri minden gaz szavát.
Mi csoda!
A hű zsoldosom ezt merészeli!
Szembe szállsz
velem!
Üvölt a Király.
LÁZADÓ!
LÁZADÓ!
Ismét üvölt a
király,
de rá már, senki nem
hallgat.
Teremből még pár Hűbérese,
Azt suttogja halkan,
Félre húzottan, hogy
Éljen a Király!
A király előtt lévő katona újra hallatja
Hangosabban a
szavát, ki népét a pusztulásba hajtja.
Ő, a Király!
Hol van az igazság?
Hol van, az új
KIRÁLY!
A várkapitány, és a
betóduló katonák így kiáltanak.
LÁNCOT a KIRÁLY,
NYAKÁRA!
Láncot a nyakára,
de örök lakattal lezárva.
Ki népét élni nem
hagyja, zárkába vele!
Zárkába vele
-harsogja az udvari nép!
Had, tudja meg ö is
milyen,
ha szíve láncok
közt, zárva
sínyli meg örökre,
hallgathat kínjának
minden szavára.
Éljen az igazság!
Vesszen a király!
Vesszen a király!
Ablakokat már
kinyitották, és a nép is így kiállt:
Vesszen a Király!
Vesszen a Király!
Bíboros int,
A nép elhallgat.
Csend honol a
palotában, és környékén,
és e szavakat
mondja, hangosan:
Egy nemzet születik
most újjá.
Tiszta, s igaz
király kerül uralomra.
Ki népének igaz,
szent utat megmutatja,
népét éhen halni,
sosem hagyja.
Az, ég is
megnyugszik lassan, elmúlt a vihar.
I Pétert, foglárok
kísérik a börtöne felé.
Gonosz király néz,
mert börtöne egy katlan.
Pokolnak bugyrában,
ég el lassan,
s válik hamuvá
csendben s halkan.
A nép őrjöng, és követeli az új Királyt.
Teremből előlép egy termetes alak, és int.
Nem recsegnek, a kin
falak.
Köszöntöm a népet,
és kirántja a kardját.
A Bíboros bemegy a
terembe, és előhozza a koronát.
Bíboros emígy szól!
Az új KIRÁLY!
Itt az ÚJ Király!
Aba Sámuel a KIRÁLY!
Éljen, az új KIRÁLY!
Éljen, a Bölcs, és
Igazságos KIRÁLY!
A nép hangos
ujjongással, köszönti a KIRÁLYT.
Aba Sámuel fél
térdre ereszkedik,
Meghajolt a Bíboros
előtt,
Majd fejét felemeli,
és ráhelyezik a koronát.
A nép őrjöng, és ünnepli a királyát.
Hátulról vágtat, egy
lovas sereg,
És hullnak a fejek,
A testről, esnek le a fejek,
Így fogadja el az
ÚJ KIRÁLY A, NÉPET!
A teremben, lehajtott
fejjel, az udvari nép.
Halkan dicsőhiti az Új Királyt.
Éljen a Király!
Éljen a Király!
Hát ezt tudtam az
írnok tollából ki csalogatni.
Érd. 2010. 02. 21.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése